A folyók számos kultúrában a tisztaságot és az életet szimbolizálják. A modern ember azonban egyre inkább eltávolodott a természettől, mind fizikailag, mind szimbólikusan. A rohanó világban az olyan nyilvános szertartások, mint a folyók megáldása, szentelése, egyre ritkábbak. A szentelések célja a szellemi tisztaság elérése, kapcsolódás az isteni teremtéshez, közösségek megújulása és kulturális hagyományok megőrzése volt. Úgy tartják, hogy ez a rituálé megtisztítja a vizeket és szimbolikusan a környező világot. Emellett emlékeztetőül szolgálhat az emberiség azon kötelességére, hogy gondoskodjon Isten teremtéséről - jelen esetben egy szeretett folyóról.

A folyó szentelés azokban a régiókban maradt meg jobban, ahol a természethez fűződő kulturális kapcsolatok mélyen beépültek a spiritualitásba. Jellemző a kereszténységre, főleg az Orthodox keresztényekre (Kelet és Közép-Európa), de a katolikus keresztényekre is (főleg Latin-Amerikában és Olaszországban). Emellett a világ más vallásaiban is gyakori, mint a hinduizmusban (India, Nepál), buddhizmusban (Délkelet-Ázsia), iszlámban (Törökország, Irán, Pakisztán), a sintóban (Japán) és bennszülött vallásokban Afrikában. 

Gyerekként csak filmekben láttam folyószentelést és első kérdésem az volt, hogy mi itt a Tisza-tónál miért nem szenteljük meg a Tiszát? Hiszen mindenkinek a szíve csücske a folyó, akkor miért nem megyünk ki? Ez a gondolat felnőtt koromig megmaradt és az első Jeges Fürdés után úgy gondoltam, hogy szép és felemelő lenne úgy megmártózni a hideg Tiszában, hogy az már meg van szentelve. Így talán sokunk számára ez a csobbanás nem csak egy vidám és egészséges kihívás, hanem egy lelki megtisztulás is. Jó lenne így kezdeni az évet. Mert úgy hiszem, hogy a hit és a természet szeretete és a közösségi ünneplés mind erősítik egymást. Akár hívők vagyunk, akár nem, kapcsolódásunk a Tiszához és a természethez ezáltal erősödni fog.  

Ezen gondolatisággal kértem fel 2022-ben Czókoly Sándor Atyát a Tisza szentelésére, a fürdés előtt. Megtisztelő volt, hogy elfogadta a felkérésem és az egyház is támogatta a célt. A szertartáson és annak mondanivalóján minden évben csiszolt az Atya. Majd felsőbb egyházi vezetőkkel való egyeztetés után, az Olaszországban elterjedt szertartás szerint szenteli meg a Tiszát 2025-ben. Ezúttal nem a vízben állva, hanem egy csónakból.

“A víz az élet forrása, és a levegővel, valamint a napfénnyel együtt a világegyetem legalapvetőbb eleme. Víz nélkül a föld csupán sivatag lenne, és az ember, a növények és az állatok nem tudnának életben maradni. A Szentírás nyelvezetében a Lélek és a víz egyesülése a teremtett világ termékenységének záloga, a Krisztusban történt újjászületés prófétai jele, ahogyan ezt a megtisztító eső és az égből leszálló harmat is jelképezi (vö. Ter 1, 2; Ter 7, 10; Jn 3, 5).

A vizet számos célból használjuk mindennapi életünkben: tisztálkodásra, szomjunk oltására, felüdülésre, öntözésre, energia előállítására. A víz olykor csupán egy kis érben csordogál, máskor nagy patakká duzzad, hol heves hullámokat ver, hol csendes és tiszta forrásban csörgedezik. Illő tehát, hogy a vízre Isten áldását kérjük.”